Online marketinger

A kérdésre többféle válasz adható. Mondhatjuk, hogy a leggazdagabb egy olyan ember, akinek hatalmas vagyona van, felveti a pénz és mindent megengedhet magának, amit csak megkíván. De vajon tényleg Ő a leggazdagabb? Fontos tisztáznunk, hogy mit is értünk gazdagság alatt. A pénzt? A vagyont? A fényűző villát? Vagy a gazdagság kategóriába tartozik a szeretet is? Esetleg egy megértő társ? Egy meleg otthon? Véleményem szerint igen. Elcsépelt közhely, hogy a pénz nem boldogít. Persze jó ha van! De önmagában nem jelent semmit. Hiszen boldogságot nem lehet venni, szerezni azonban igen. Szerencsére sokan vannak, akik szívesen osztanak boldogságot. Olyan apróságokra gondolok, mint például egy kedves gesztus, egy ajándék, vagy egy jó hangulatú összejövetel szervezése és még sorolhatnánk. Az emberek szeretik gazdagnak érezni magukat és egyre többen ismerik fel, hogy ez nem feltétlenül a pénzen múlik. Nem leszünk sokkal beljebb, ha csak hajszoljuk a nagy jövedelmet, keresünk, de nem találunk, ezért más irányba indulunk a boldogságért. Például elmegyünk egy promóciós rendezvényre, ahol nemcsak társaságra és érdekes programokra találunk, de az ügyesen elszórt "repi cuccok" gyűjtögetése során apró kincsekkel is gazdagodhatunk. Figyeljük a szóhasználatot? Gazdagodtunk. Igaz, hogy a reklám toll másnap eltörik, a csilli-villi újságban semmi hasznosat nem találunk, a papír táska pedig gyűrötten hever a padlón, mégis ott és akkor mindez kincsnek számított. Minden csak marketing kérdése tehát. De ott és akkor boldogok voltunk, gazdagnak éreztük magunkat a sok ajándéktól, amivel úgy éreztük elhalmozott minket a szervező, aki újabb és újabb akciókkal rukkol majd elő, hogy fogyasztóit gazdagítsa. Miközben pedig a fogyasztók gazdagítják Őt. Így konvertálja a XXI. század a gazdagságot másik fajta gazdagsággá és végül minden kiindulópontból ugyanoda jutunk: a boldogságból gazdagság lesz, csak épp nem feltétlenül ugyanazon fél számára. Az értékek eszközzé, majd pénzzé válnak és a körhinta forog tovább.

Volt egy termék, amely egy volt a sok közül. Az évtizedek során termékből brand lett, s mostanra nyugodtan mondhatjuk, hogy ennél ma már sokkal többet jelent. Egy közösségi élmény, egy életérzés. Ez a Coca-Cola.

Az utóbbi néhány évben izgatottan vártuk, hogy újabb és újabb érzelmekre ható programokat indítson el a cég. Mindig sikerül olyan üzeneteket közvetítenie, amelyek képesek az emberek szívébe és agyába beférkőzni, az emberek emlékezni fognak rájuk, beszélnek róluk az utcán, s szeretnének részese lenni ennek az élménynek. Olyan hívószavakat használnak, mint a szeretet, a mosoly, az együvé tartozás, a megszállott hős. Ezek azok az üzenetek, amelyek bármely nyelven egyértelműek, könnyen befogadhatók, magunkévá tehetők. Annak ellenére, hogy egy multinacionális cégről beszélünk, a Coca Cola-t sajátunknak érezhetjük, mert egyszerű, emberi értékeket közvetít, amelyre  minden ember vágyik, mindenki képes velük azonosulni. Ha meglátok egy Coca-Cola reklámot, érdekes, de valahogy mégis átjár az az érzés, hogy mennyi apró, jó dolog van az életben, amelyet észre sem veszünk, s azon veszem észre magam, hogy a reklám mosolyt csal az arcomra. Szinte hihetetlen, hogy egy reklám ennyire képes legyen arra, hogy ezeket az egyszerű emberi értékeket közvetítse, ezáltal elérve elsődleges célját, azaz hogy Coca-Cola-t vásároljunk.

Szerintem a Coca-Cola azon ritka cégek közé tartozik, akik a profitszerzés mellett vagy éppen azért képesek arra, hogy valódi érzéseket közvetítsenek, s nincs az az érzésünk, hogy ez csak egy beállított reklám, egy megtervezett jelenet, hanem úgy érezzük, hogy ez velünk is megtörténik nap mint nap, s valóban rólunk szól a reklám. 

A lenti linkre kattintva akár ti is hősökké válhattok a Coca-Cola által! Ti mit gondoltok erről az akcióról? Nekem nagyon bejön! :)

http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=31180

Tegnap olvastam egy cikket Marc Prensky-től, aki szerint én digitális bennszülött vagyok. Ugyanúgy, ahogy a korosztályomban mindenki. Mi már egy új generáció vagyunk, akik számítógépen, tévén és mobiltelefonon nőttünk fel (jómagam például előbb játszottam számítógépen, mint írni, olvasni tudtam volna...). A cikk apró túlzással azt állítja, hogy mi már azt sem tudjuk, hogy mit jelent tárcsázni a telefonon. Megjegyzem én imádtam ezzel játszani kiskoromban. Lehet, hogy itt van a kutya elásva? Hogy én már csak játszottam ezzel? Valószínű. Vannak mellettünk a digitális bevándorlók (találó elnevezés, nem?), akik most tanulják azt a nyelvet, amit mi már anyanyelvként használunk. Mint minden kezdő nyelv tanuló, ők is akcentussal beszélnek, számunkra furcsa "szavakat" használnak és még furcsább mondatszerkezeteket raknak össze. Mindez tevékenységekre lefordítva például, ahogy a cikk mondja: kinyomtatják a dokumentumot ahhoz, hogy kijavítsák ahelyett, hogy a gépen rögtön megtennék ezt. Számunkra ez felfoghatatlan, illogikus, a környezetvédő bennszülöttek számára pedig egyenesen bűntett.

Dehát mondta nekik bárki, hogy ezt nem így kell? A bevándorlók igen nehéz helyzetben vannak, hiszen mi, bennszülöttek elvárjuk, hogy lépést tartsanak velünk, tudják azt, amit mi évekig észrevétlenül tanultunk és közben minimális segítséget adunk nekik. Mindent önállóan, autodidakta módon kell elsajátítaniuk. És ehhez bizony régi szokásuk szerint könyveket használnak. Számomra, a totál bennszülött számára ez majdhogynem vicc kategórába esik, hiszen életemben talán egy digitális eszköz útmutatóját olvastam el, azt is csak azért, mert az első mobiltelefonomé volt és túl lelkes voltam, de persze már akkor kiröhögtek a társaim. Már akkor, a fiatalkoromban. Érzem ám, hogy ez a kijelentés elég mókás, hiszen 25 éves vagyok, a digitális bevándorlók számára fiatal versenyző. Azonban én úgy érzem, már annyi minden történt felgyorsult életemben, hogy máris szakaszokat tudok elkülöníteni. Most mondjam azt, hogy amikor még fiatalabb voltam? Nem, az bénán hangzik.

Mindegy is, a lényeg, hogy ez is példázza, felgyorsult az élet. Mi lépést tudunk ezzel tartani, jól bírjuk, hogy rövidebb idő alatt többet élünk meg, mint eddig bármikor (én például hajlamos vagyok egy év alatt annyi mindent megélni, amit korábban 2-3 év alatt tapasztaltak), azonban szegény bevándorlók csak kapkodják a fejüket, kétségbeesetten lapozgatják a szótárukat és úgy ahogy tőlük telik, igyekeznek érthetően beszélni. Persze mi halljuk az akcentusukat, mégsem javítjuk ki, csak legyintünk, hogy egy újabb hülyeség, mindegy, úgysem értené. De kérdem én, mi lesz, ha végleg lemaradnak, mégis tovább próbálkoznak és belekontárkodnak valami fontos dologba? Káosz...

Nehéz kérdés meghatározni a digitális kor fogalmát. Vajon mitől lesz digitális egy világ? Attól, hogy egyre több gép és kütyü áraszt el bennünket? Vagy attól, hogy milliárd terabyte-nyi adatot halmozunk fel évről évre? Ki tudja. Ma már minden digitális, vagy ha nem, rettenetesen törekszünk rá, hogy az legyen.

Ha valami csodálatos és természetesen digitális gépezettel felkapnánk, majd lepottyantanánk egy ősemberből, egy ókori, ez középkori és egy viszonylag modern, mondjuk például XVIII. századi emberekből álló kis csapatot a mai világban, valószínűleg összeakadnának az áramkörök az agyukban. Hiszen jelen korunk felfoghatatlan futurisztikus világnak tűnik szinte már a kedves dédi mamáknak is, akik TV, DVD, WIFI és egyéb furcsa betűkombinációk nélkül láttak neki boldog életüknek. És tudjátok mit? Lehet, hogy még boldogabb is volt az Ő nyugodt világuk a miénknél.

Nem érkezett naponta 96 e-mailjük (amiből minimum 90 hírlevél vagy valamilyen reklám üzenet), nem kellett folyamatosan up-to-date-nek, elérhetőnek, vagy online lenniük, nem lógtak digitális köldökzsinóron a világon. Szimplán csak éltek, nyugodtan és békében, nem kellett megküzdeniük a bennünket nap mint nap maga alá temető információ áradattal.

Egy számomra fontos ember szerint a digitális, computerizált világ lesz az emberiség veszte... Mert az idősebb generáció már nem tud lépést tartani a fiatalok túlpörgetett, információéhes rohanásával, mégis kénytelenek digitális kor részeivé válni, különben kimaradnak, lemaradnak, végül pedig elfelejtődnek. Azonban szegény fejüket kapkodó cyber tanoncok ahelyett, hogy a rájuk bízott feladatot pontosan és szépen elvégeznék, kavarni kezdenek a bit-világban, mígnem az árral lendületesen sodródó digitális nemzedék ügyei totálisan követhetetlen katyvasszá válnak, legyen szó banki ügyletekről, biztosítás kötésről, vagy csupán egy egyszerű számla kiállításról.

A digitális korban aki nem ért hozzá azért, aki ért hozzá, amazért kap napi hat idegrohamot a szürke mindennapok folyamán és elgondolkozik: milyen jó volt a dédinek!